Az egyedi rendszerek legnagyobb problémája

Tekintve, hogy aktívan ezzel foglalkozunk, pontosan látjuk, hogy melyek a legnagyobb problémák és egyben félelmek ügyfeleink szemében az egyedileg fejlesztett szoftver rendszerekkel kapcsolatban.

Mindössze 2 szó! Nem kipróbált. Más szóval nem lehet előre megnézni, kipróbálni, “játszani” vele és megbizonyosodni arról, hogy tényleg nem kidobott pénz és idő pazarlás lesz az egész folyamat.

Mi mindenképp azt javasoljuk, hogy 2 felé bontsuk a szerződést (és a kifizetést is). Tehát válasszuk el egymástól élesen a felmérés és a fejlesztés-bevezetés szakaszt. Így már idejekorán láthatunk egy előzetes vázat a programból és tömör leírást, amiből az is kitűnik, hogy értjük-e egymást a bevezetést végző céggel, tetszik-e a tervezett kezelőfelület, megvannak-e a főbb funkciók, amiket kötelezően elvárunk.

Ha nem, itt még szinte fájdalom mentesen hagyhatjuk abba, s ha meg igen, akkor pedig nyugodtabban alszunk, hogy jó kezekben vagyunk 🙂

Related Post

Az ERP rendszer vajon hegylakó-e?

Az ERP rendszer vajon hegylakó-e? Azaz igaz-e rá, hogy “csak 1 maradhat”?

A 90-években ez volt a bevett szokás: egy nagy rendszer mindenek felett. Persze jól tudjuk, hogy aki mindenhez ét, az inkább semmihez, így ebből kiokosodva, ma már nem ez az elterjedt nézet.

Helyette inkább van egy központi irányító szerv (ez az ERP), a lényeges (core) funkciókkal, mely laza kötésben áll a köré szervezett különböző iparági specialitásokat ellátó szoftverekkel.

Magyarul mindeki tegyeazt, ami a dolga, amihez igazán ért és ne kívánjuk meg egy rendszertől, hogy az tudjon mindent. Karbantartani is nehezebb lesz.

Természetesen ezek a programok:

* egy integrált rendszert (egységet) kell képezzenek

* köztük a kapcsolat 2 irányú (adok-kapok)

* és automatikus, magyarul a háttérben zajlik, teendőnk nincs vele

Válasz tehát az hogy az ERP nem hegylakó, nem kell, hogy ő legyenaz egyetlen szoftver. Alkalmazkodjunk, vegyük fel 2018 ritmusát és ez a rendszer valóban minket fog így már szolgálni.

Related Post

Top Trends For Digital Transformation

During recent years, we’ve seen shifts in how traditional leadership roles operate, as silos break down and the scopes of various roles widen and change. Digital transformation has morphed from a trend to a central component of modern business strategy.

1. Adaptability is more vital to success than ever

2. Growing importance of the user experience

3. Innovation must happen rapidly

4. Embrace the remote workforce

5. Big data and analytics

6. Smart machines and artificial intelligence

2017.10.17

(Extract from Forbes.com)

 

Related Post

Cloud ERP: Three reasons Why On Premise is obsolete

1. Cloud ERP software helps truly transform your IT organization – and your overall organization

It allows you access to your software and data from any computer or device in the world. It allows you immediate access to the software without complicated technical installation or configuration. And, it allows you to do so without further ramping up your internal IT staff.

2. Cloud ERP software allows you to focus on your core competencies

Let’s face it: most aren’t good at IT. They may be okay at it, but why reinvent the wheel from scratch when you can outsource it to a professional? You should be focusing on your customers and your products, not your IT systems.

3. Cloud solutions provide world-class security

losing control of security is the first reason more CIOs don’t opt for cloud solutions, but the reality is that ERP vendors have a lot more to lose with a security breach than your internal IT department.

Modern ERP in the cloud

 /Extraction from the article of “Panorama Consulting Solutions”/

 2017.06.02

Related Post

According to Gartner, the CRM software market expanded to $26.3 billion in 2015 from $23.2 …

Software Industry Shifts: Citrix Systems, Qualcomm, and Waymo PART 13 OF 18 By Rachel Gunter | Jun 1, 2017 7:10 pm EDT Vital professional …

Original writer, and full story: // According to Gartner, the CRM software market expanded to .3 billion in 2015 from .2 …

Related Post

White Paper On Crm Services

White Paper On Crm Services … for your company, providing Dynamics CRM White Papers – CRM Software Blog | Dynamics 365 …

Original writer, and full story: // White Paper On Crm Services

Related Post

Why LinkedIn Could Help Microsoft Beat Salesforce in the CRM Space

In the CRM (customer relationship management) software market, there is $36.5 billion in revenues to be made this year, based on Gartner’s estimates …

Original writer, and full story: // Why LinkedIn Could Help Microsoft Beat Salesforce in the CRM Space

Related Post

Boston Logic acquires real estate CRM provider Propertybase

Boston Logic, a provider of software, online marketing and design services to real estate companies, announced Thursday that it acquired …

Original writer, and full story: // Boston Logic acquires real estate CRM provider Propertybase

Related Post

Salesforce Offers Alternative to Old-School Partner Portals

“You need PRM blended with CRM to deliver a great experience.” … mobile technologies, CRM, databases, software development, mainframe and …

Original writer, and full story: // Salesforce Offers Alternative to Old-School Partner Portals

Related Post

How Microsoft Dynamics 365 Helps Financial Institutions

Financial Institutions face many difficult challenges. In volatile financial times, investors are much more cautious and wary of where they invest their …

Original writer, and full story: // How Microsoft Dynamics 365 Helps Financial Institutions

Related Post

ERP SAP CRM News